Pszichológus Debrecenben

Hellinger budapesti előadását azzal kezdi, hogy azt hisszük, mi magunk határozzuk meg, hogy cselekszünk, mit gondolunk és milyen életet élünk. Hát nem. A család ugyanis nem csak genetikailag örökít ránk áldott vagy átkozott tulajdonságokat, nem csak felnövekvésünk során ragadnak ránk viselkedési minták óhatatlanul, de bizony olyan tudattalan folyamatok foglyaivá is válhatunk, amelyeket - akár több generációra visszamenően - nekünk kell felvállalnunk. Mindezt merő szeretetből. Ha például elhagyatottnak érzed magad, talán egy nagynénédet közösítette ki a családja. Ha vezekelsz, lehet, hogy dédapád bűnét rovod le. Karmikusan ez biztosan a javadra íródik, de ha te mégis úgy döntenél, hogy a saját életedet szeretnéd élni, azzal nem csak önző vágyadat teljesíted egy kiegyensúlyozott élet után, de a családi energiarendszerben is harmonizálsz egy alapvetően sérült egyensúlyt. Ez a családfelállítás lényege.

Ezt hívják negyedik erőnek (a pszichoanalízis, tanuláselmélet vagy behaviourizmus, illetve a humanisztikus pszichológia után). Elnevezése arra utal, hogy érdeklődését kiterjesztette a hagyományos személyes területeken túlra, ahol az alábbiakra fókuszál: extrém egészség és jó közérzet, megváltozott tudatállapotok, csúcstapasztalatok, önmegvalósítás, meditáció.  A transzperszonális pszichológia terápiás elvei az alábbiak: "A pszichopatológiai szemlélet helyett a hangsúlyt a személyiség fejlesztésére helyezi. A krízis a növekedés kiindulópontja. A személyiség lehetőségeire támaszkodva mindenki képes felelősségteljes változásra, a kompetenciák megszerzésére, lelki sebeinek gyógyítására. Ehhez a terapeuta biztonságos támaszt nyújt, szakértelmével jól kialakított keretek közt dolgozik, és a humanisztikus alapelveknek megfelelő attitűddel fordul a kliens felé. A kliens és a terapeuta a kölcsönös növekedést éli át a közös munka során. A terapeuta észleli a s

Pszichológiai tanulmányaim legkellemesebb meglepetése volt a transzperszonális pszichológia létezésének felfedezése. Mivel a felvételi tananyag erre csak egy rövid utalás erejéig terjedt ki (Wilber, Frankl), abban a korlátolt hitben éltem, hogy a diploma után nekem kell feltalálnom a „langyosvizet” és a konkrét pszichológusi tevékenység során magamnak kell integrálnom mindazt, amit a vallásról, ezotériáról és spiritualitásról a gyógyulás szempontjából relevánsnak gondolok. Nagyon örülök neki, hogy ez nem így van: egyrészt, hogy nálam sokkal tájékozottabbak bőséges szakirodalmat nyújtanak erről a területről (ld. Wilber hihetetlen termékenységét például), másrészt hogy tudománynak neveznek valami olyasmit, amit a laikusok (és aladdig én is) a hit tárgykörébe tartozónak tartanak/tartottak. A különbséget a transzperszonális pszichológia és a pszichológia egyéb irányzatai között épp olyan méretűnek és minőségűnek látom, mint amely az orvostudomány és a pszichológia között fönnáll. Szakmai k

A hozzám fordulók problémái esetén - kívülállóként - megpróbálom megtalálni azt az alapmintát, amelyre a személyi problémái konstruálódnak, akár kora gyermekkori, akár pre-, vagy perinatális (születés előtti vagy körüli) gyökere van is. Ennek során a kulcsszó a tudatosodás, a probléma kihívássá és feladattá történő átfogalmazása, és a mindezért való személyes felelősségvállalás. Próbálom ennek során elősegíteni az ember önmagával (jungi terminológiával önvalójával) történő kommunikációját, hogy egy magasabb nézőpontból lehessen megélhető és átélhető a megértés. Az általam alkalmazott regressziós technikák révén a változások mélyrehatóak, és nem csak az elméletet, de a gyakorlatot is érintik.

Ez a módszer, ami szerintem az eredeti Perls-féle Gestalt módszer "hellingeresített" változata, rendkívül alkalmas eszköz arra, hogy számunkra konfliktusos személyekkel, absztrakt problémákkal vagy akár különálló személyiségrészeinkkel "társalogjunk". Az eredeti Gestalt módszer arra szorít rá, hogy figyeljek oda az idazi érzéseimre, figyeljek úgy befelé, hogy megérezzem a testérzetei mögött rejlő itt-és-most üzenetet. Egy lépéssel tovább megy azonban az, hogy ezt a befelé-figyelést egy másik entitásra is kiterjesztjük. A családterápiában is alkalmazzák azt a technikát, hogy a nem jelenlévő családtagnak odahúznak egy széket. A terápiás hatás egyik része abból adódik, hogy az egyes szám második személyben megfogalmazott problémák sokkal pontosabbak, mintha ha elméletben "vekengünk" arról, mi nem ó nekünk. A szék rákényszerít, hogy összeszedjen magam, és világosan kommunikáljak, és persze a terápiás térben büntetlenül mondhatok akármit, a szék nem üt vissza.