Az önkritika, mint csapda
Nem olyan egyszerű nem törődni mások ítélkezésével és kritikájával. Ahogy az is nagyon gyakori, hogy sokszor mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei. Ha valaki véleményt alkot rólunk, az óhatatlanul bekúszik a bőrünk alá... de még inkább az idegrendszerünk azon bugyrába, ahol a mások ítélete és saját társas helyzetünk érzékelése közt szoros összefüggés van. A társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünk kiértékelését és a mások ránk vonatkozó megítélését ugyanazok az agyi folyamatok dolgozzák fel. (Schwartzberg, 2021) Mivel társas lényként biológiailag ki vagyunk szolgáltatva a másokhoz tartozás élményének, nagyon is húsbavágó élmény lesz, hogy ki mit gondol rólunk. Ha ez a vélemény zömében negatív, különösen olyan kiszolgáltatott helyzetben, ahol a másokhoz való tartozás érdekében kénytelenek vagyunk elfogadni a körülöttünk élők véleményét (pl. gyerek a szülőét vagy tanárét), akkor nem lesz más választásunk, mint hogy saját belső értékrendünk részéve tesszük azt. (Herman, 2010) Még mindi